Tegnap sírva jöttem fel a hegyre. Összekuszálódtak az érzelmeim, már a vonaton folytak a könnyeim. Van, hogy hülyeséget csinálok, van hogy rosszul kezelek szituációkat és pofára esem és sokáig bánt a dolog. Aztán felértem ide. A friss levegő, a kis cinkéim csipogása, a hegyek, a Duna folytonossága elsimít minden rossz gondolatot, más perspektívába rendezi az életet. Estefelé megérkeztek a barátaim és kezdetét vette egy nagyon jó beszélgetés, finom borok, sajtok és gyertyák között. Van aki itt is aludt. Nem gondoltam volna, hogy novemberben annyira jó idő lesz, hogy a szabad ég alatt, tiszta csillagos égboltnál beszélgethetünk…. ? Ma hajnalban korán keltem a napfelkeltéért. A hűvös novemberi reggelen a púderszín minden árnyalatát kaptam ajándékba a természettől, puha ködben úszó hegyekkel. Ilyenkor csak a hála van bennem, hogy jó itt, hogy élek és hogy minden egyes hajnal lehetőség a tegnap feldolgozására és lehetőség valami jóra…

Reggeli után elindultak a tegnapi vendégeim haza, én meg koszorút fontam tűztövisből, borostyánból és tujából. Virágot szedtem az asztalra, Miró meg lefoglalta magát a szomszéd kutyákkal… közben olyan ereje volt a napnak, hogy pulcsi nélkül olvastam a teraszon. Aztán megérkezett Noémi Kocsis (aki egyébként remek írónő ?) két csodahelyes kissráccal és lementünk a Duna-partra bóklászni. Köszi, hogy jöttetek és ilyen sokat utaztatok! Jó olyan emberekkel találkozni, akiket évek óta nem láttam. Ez a hétvége sok szempontból ajándék volt!